Napi jegyzet

Az európai megosztottság a 2020-as években

2024. június 05. - Napi jegyzet

A 2020-as években a hagyományos bal- és jobb oldal politikai megosztottságának helyébe Európa-szerte egyre inkább a nagyhatalmi pozicionálásban és az integrációs viszonyulásban való ellentét lépett. Egyik végponton az atlantista és integráció-pártoló erők állnak, akik egy egységes, katonailag közös fellépésben gondolkodó (NATO-t erősítő oldalt képviselik)  a másikon pedig a nemzetállamiságot előtérbe helyező, gyengébb európai összefogást sürgető és kevésbé a NATO-ra építő erők állnak. Utóbbiak nem tartják jelentősnek az úgynevezett "orosz-veszélyt" azt a fenyegetést, amit az expanzióban lévő putyini külpolitika képvisel.

europai_unio.jpg

A kép forrása: reconnect-europe.eu

A nemzeti oldal (és itt nem csak Orbán Viktor áll az EU-ban) erős kapcsolatokat szeretne az Európai Unión kívüli országokkal is (pl Kínával) és teret engedne az orosz terjeszkedésnek is Ukrajnában. Ennek legfőbb oka, hogy hisznek abban, hogy Ukrajna bekebelezésével megáll majd az orosz agresszió (amit ők nem is tekintenek agressziónak csak jogos védekezésnek). Erre persze nincs semmilyen garancia, legfeljebb arra nézve van némi remény, hogy Ukrajna legyőzése után egy NATO tagállam megtámadását már nem kockáztatja majd meg Putyin.

Az Európai Unióban a két oldal aránya egyre inkább eltolódni látszik: az orosz - ukrán háborúig például Lengyelország is a nemzeti oldalt erősítette, ám 2022 után (amikor az orosz hadsereg megindult Ukrajna ellen), tábort váltottak, amit tovább erősített a Donald Tusk vezette erők választási győzelme is (2023-ban). Mára Lengyelország az atlantisa oldal egyik leghangosabb támogatója és a NATO legfontosabb tagállama Kelet-Európában. Orbán Viktor szinte teljesen magára maradt (a szlovákokkal az oldalán) abban a kérdésben, hogy kell e erőseb európai uniós összefogás és hatékonyabb katonai fellépés Oroszország megállítására. Szerinte erre nincs szükség és ezt afféle "békepárti álláspontnak" tekinti (és így is kommunikálja).

Az igazi kérdés most az, hogy hová fajul az ukrajnai háború és Európa növeli e támogatását Ukrajna irányába, illetve mit kezd az ebben őt mindenben akadályozó Orbán Viktorral. Ha az EU tovább erősíti részvételi szándékát a háborúban - és úgy tűnik ez az álláspont az erősebb, mivel a többség Brüsszelben úgy gondolja, hogy Ukrajnában kell megállítani Putyint és nem szabad megvárni hogy Európára támadjon - akkor valami módon ki kell iktatniuk Mr Vétó (Orbán Viktor) folytonos blokkoló képességét. Ennek eszköze lehet a vétójog megvonása de az is, ha olyan belső döntési kört hoznak létre melybe egyszerűen nem hívják meg őt.

allec_lent_napijegyzet.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://napijegyzet.blog.hu/api/trackback/id/tr4318422225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása